5. Agnoszticizmus

Agnoszticizmus

Az evolúció népszerűsítésében kulcsszerepet játszó Thomas Henry Huxley[1] – Charles Lyellhez hasonlóan – sokáig még a fajok átalakulásának gondolatát is ellenezte. Huxley az átmeneti formák hiányára hivatkozva kezdetben elfogadhatatlannak ítélte a lamarckizmust, és remélte, hogy a geológusok a ma élő fajokat a legrégebbi kőzetrétegekben is felfedezik majd. Huxley a geológiai adatok hiányosságai miatt a természetes kiválasztás elméletének helyességéről sem volt meggyőződve, és úgy vélte, hogy az elmélet mindaddig bizonyítatlan marad, amíg Darwinnak nem sikerül bemutatnia, hogy a változatok miképpen alakulnak át szaporodásbiológiailag elkülönült fajokká. A közös leszármazás számos megoldatlan kérdése ellenére Huxley az 1850-es évek végétől az evolúció lángszavú apostola lett. A látszat ellenére azonban Huxley nem a darwinizmust, hanem a materialista evolúciótant védelmezte, kreacionistának bélyegezve mindenkit, aki kritizálni merte Darwint. „Darwin buldogja” sohasem fogadta el a darwinizmus két alapvető tételét: a lassú, fokozatos átalakulást[2] (gradualizmus) és a természetes kiválasztás elvét. Huxley a hirtelen ugrások[3] (szaltácionizmus) híve volt, előadásaiban pedig a természetes szelekció működésének bemutatása helyett inkább az élőlények testfelépítésének hasonlóságaira helyezte a hangsúlyt, így sokkal meggyőzőbb volt, különösen a laikusok számára. Érvelésének egyetlen szépséghibája, hogy a fajok közötti anatómiai hasonlóságok – az átalakulás mechanizmusának ismerete nélkül – nem bizonyítják a közös leszármazást. Mellesleg Huxley a körkörös okoskodás hibájába esett, mert arra a kérdésre, hogy mi a közös leszármazás bizonyítéka, azt feleli, hogy az élő szervezetek közötti hasonlóság. És mi az oka az élőlények közötti hasonlóságnak? A közös leszármazás. Darwinnal ellentétben, aki több mint egy évtizeden át szándékosan kerülte a természetes kiválasztás elméletének emberi vonatkozásait, Huxley már A fajok eredete megjelenése előtt kijelentette, hogy az ember és a ma élő emberszabású majmok közös ősöktől származtak. Az evolúció gondolatának széleskörű elfogadtatása érdekében Huxley előadásaiban nem említette a darwini elmélet egyik legfontosabb tételét, a Malthus-féle létért folyó küzdelmet, és a szociáldarwinizmusnak is csak viszonylag rövid ideig volt híve. Az elmélet társadalmi következményeit A létért folyó küzdelem az emberi társadalomban (1888) című művében fejtette ki, eszerint a túlnépesedésből eredő elkeseredett küzdelem miatt az emberiség „örök háborúra van ítélve”, emiatt lehetetlen bármiféle együttműködés. Huxley szerint az ipari nagyhatalmak közötti verseny is a létért folyó küzdelem egyik formája. Szociáldarwinista nézeteit az 1893-ban megtartott Evolúció és erkölcs[4] című előadásában visszavonta, mert úgy gondolta, hogy a létért folyó küzdelemnek nincs helye az emberek között. Huxley elítélte mind a kapitalizmus, mind a szocializmus szélsőségeit.

Huxley az emberi faj múltjáról és jövőjéről úgy vélekedett, hogy „ha a gondolkodó ember megszabadul a szokásos hagyományok elvakító hatásától, akkor alacsonyabb származásában képességeinek legragyogóbb bizonyítékát fogja látni, és hosszú múltjában észlelt fejlődéséből azt a következtetést fogja levonni, hogy még nemesebb jövő előtt áll”[5]. Csakhogy a fejlődés eszméjének nincs köze a darwinizmushoz, „a természetes kiválasztás elmélete ugyanis független a haladás, a fejlődés, valamiféle cél feltételezésétől”[6]. Éppen ezért Huxley – a darwinizmus szó megalkotója – sem tekinthető darwinistának, „csak” evolucionistának. Huxley nem fogadta el a természetes kiválasztás elméletének alapvető tételeit, de akkor miért kelt Darwin védelmére az antidarwinista támadásokkal szemben, miért hirdette, hogy „az Evolúció modern bajnokainak leghatásosabb fegyvereit Darwin készítette”[7] és A fajok eredete egy „Whitworth ágyú a liberalizmus fegyvertárában”[8]? A válasz egyszerű: „Huxley pápa” „új reformációt”[9] sürgetett, és a darwinizmust Whitworth ágyúként igyekezett bevetni a materialista evolúciótan terjesztése érdekében. Azonban ebben a háborúban a természetes kiválasztás elmélete nem egy nehéztüzérségi ágyú, hanem sokkal inkább a trójai faló szerepét játszotta, mert bár Darwin elmélete nem bizonyítja a közös leszármazást, a materialista evolúciótan híveinek mindenképpen szükségük volt egy olyan, tudományosnak tűnő magyarázatra, amellyel a fajok átalakulása hihetővé tehető. Huxley egyik legfőbb célja a materialista evolúciótan széleskörű elfogadtatása és a tudomány materialista alapokra történő helyezése volt, mert meg volt győződve arról, hogy valaki „vagy az Egyház igaz gyermeke, vagy a Tudomány hű katonája”. A teremtés és evolúció szembeállításával Huxley tovább erősítette a teológia és a tudomány örök harcának téveszméjét.

A materialista evolúcióelmélet hívei nemcsak a fajok, hanem az élet eredetére is igyekeztek tudományosnak tűnő választ adni. Huxley már 1868-ban úgy gondolta, hogy megtalálta az élet titkát rejtő protoplazmát, aminek a Bathybius haeckelii nevet adta. Később, amikor kiderült, hogy mégsem a titokzatos protoplazmát találta meg, csak Blunderibusként (blunder=baklövés) emlegette az esetet, de továbbra is hirdette az anyag önszerveződésének (ősnemzés) soha be nem bizonyított ötletét. Ezek után nem valami meggyőző az a kijelentése, hogy „az emberi értelem elleni legsúlyosabb vétek olyasmiben hinni, amire nincs bizonyíték”.

A materialista evolúciótan védelme érdekében 1864-ben megalakult a befolyásos X Klub[10], melynek tagjai között volt Joseph Hooker, Thomas Huxley és „a fejlődéselmélet nagy tanítómestere”[11], Herbert Spencer[12] is. Az X Klubnak köszönhette Darwin, hogy még ugyanebben az évben jelölték a Royal Society legmagasabb kitüntetésére, a Copley-éremre. Darwin jelölése nem kis felháborodást keltett a tudós társaság egyes tagjai körében, akik ezt csak azzal a feltétellel fogadták el, ha A fajok eredete nem szerepel az indoklásban. Így is lett, 1864-ben Darwinnak ítélték a Copley-érmet, de nem a természetes kiválasztás elméletéért, hanem egyéb fontos geológiai, zoológiai és botanikai kutatásaiért[13]. Az evolúciós propaganda terjesztésében az X Klub mellett fontos szerep jutott a Huxley és Hooker által 1869-ben alapított Nature folyóiratnak is.

Huxley materialista filozófiájával, amelynek az agnoszticizmus[14] nevet adta, Darwin is egyetértett, egy alkalommal őszintén bevallotta, hogy „nem hiszek a Bibliában mint isteni kinyilatkoztatásban, ezért Jézus Krisztusban sem”[15].

 

Az oxfordi vita

A darwinizmus történetének egyik legismertebb ütközetét Thomas Huxley és Samuel Wilberforce[16] püspök vívta 1860-ban a Brit Szövetség oxfordi ülésén, ahol „Thomas Huxley legendás győzelmet aratott”[17] – írja Kampis György A fajok eredetéhez készített bevezető tanulmányában. John Simmons szerint „Oxford püspöke nevetségessé tette Darwin elméletét, noha nem is ismerte. A püspököt a néha »Darwin buldogjának« nevezett Thomas Huxley hallgattatta el”[18].

Csakhogy a Huxley győzelméről szóló beszámolók többsége nem felel meg a valóságnak, hiszen „a történészek hajlamosak voltak az oxfordi vitába legendás és szimbolikus vonásokat belelátni. A korabeli bizonyítékokból viszont kiderült, hogy Wilberforce egyáltalán nem vallási alapon támadta az evolúciót, hanem a tudományos nehézségekre mutatott rá Richard Owen paleontológus biztatására, amire Huxley egyszerűen nem tudott mit válaszolni, és csak Joseph Hooker mentette meg Huxleyt az intellektuális megszégyenüléstől. (…) Huxleyt csak az 1900-as években kezdték győztesnek tekinteni ebben a vitában”[19]. Az oxfordi vitával kapcsolatban a londoni Természettudományi Múzeum honlapján ezt olvashatjuk: „A beszámolókban gyakran az szerepel, hogy Huxley nyerte a csatát, pedig valójában egyikük sem győzött.”[20] A vita előzményei kapcsán Huxley méltatói gyakran megfeledkeznek arról, hogy „Wilberforce részletes kritikát írt Darwin művéről, és rámutatott a könyv hibáira. Darwin komolyan vette a kritikát és több ponton is módosította az írást Wilberforce kifogásai alapján. A kritikában nyoma sincs »egyházi homálynak«.”[21] Sőt, maga Darwin is elismerte, hogy Wilberforce-nak a Quarterly Review 1860. júliusi számában[22] megjelent kritikája „szokatlanul jó; ügyesen rátapint a leginkább feltételezésen alapuló részekre és rámutat valamennyi nehézségre”[23]. Wilberforce szerint Darwin spekulációja szomorú figyelmeztetés arra, hogyan képes egy elmélet még egy elsőrangú természettudóst is elcsábítani. A Wilberforce által említett nehézségek közül fontos kiemelni, hogy a természetes kiválasztás elmélete azon a bizonyítatlan feltételezésen alapul, hogy a változékonyság képes átlépni a faj határait, illetve, hogy a természetes szelekció képes felhalmozni a kedvező változatokat. Ezek nélkül az elmélet kártyavárként omlik össze. Példaként Wilberforce A fajok eredetének I. fejezetét említi, amelyben Darwin a házigalambfajták sokféleségéről ír, de végül kénytelen beismerni, hogy „a galamb valamennyi fajtájának tökéletesen termékenyek a hibridjei vagy keverékei, mint azt saját megfigyeléseim alapján állíthatom, amelyeket szándékosan a lehető legkülönbözőbb fajtákon végeztem”[24]. Darwin tehát az évezredek óta tenyésztett házigalambon sem tudja bizonyítani elméletének helyességét, mert a tények éppen azt bizonyítják, hogy a kedvező változatokat nem lehet oly mértékben fokozni, hogy ezekből szaporodásbiológiailag elkülönült fajok jöjjenek létre. Továbbá, ha az ismert múltban a kiválasztás nem tudott létrehozni új fajokat, akkor mi okunk van feltételezni, hogy az ismeretlen múltban képes volt erre? Amit az ember évezredek alatt tudatos szelekcióval sem tudott elérni, azt a „vak órásmesterként” működő természetes szelekció hogyan tudta létrehozni? A kérdés megválaszolására a darwinisták az időt hívják segítségül varázsszerként, mondván, igaz, hogy a fajok lassú, fokozatos átalakulásának és összetettebbé válásának bizonyítékait sehol sem találjuk, de az általunk elgondolt folyamat évmilliók alatt biztos, hogy végbement. George Wald, Nobel-díjas amerikai tudós szerint „ennyi idő alatt a „lehetetlen” lehetséges lesz, a lehetséges valószínű, és a valószínű lényegében biztos. Az embernek csak várnia kell: az idő maga viszi végbe a csodákat.”[25] A „valószínűtlenség hegyének”, a fajok átalakulásának és egyre összetettebbé válásának darwini meghódítása a régi alkimistákra emlékeztet, akik szerint a bölcsek köve segítségével bármely közönséges fém arannyá változtatható, csak ki kell várni, hogy az átalakulás végbemenjen. Ha a kémiában a fémek varázsszerrel történő transzmutációját tudománytalannak tartják, akkor a biológiában a fajok varázsszerrel történő átalakulását miért nem?

---

[1] Thomas Henry Huxley (1825–1895): angol zoológus, összehasonlító anatómus. A Királyi Társaság, a Geológiai Társaság, a Tengerbiológiai Társaság, az Etnológiai Társaság, a Metafizikai Társaság és a Brit Szövetség elnöke, a Zoológiai Társaság alelnöke, a Királyi Intézet és a Királyi Sebészkollégium professzora, az X Klub, az első Londoni Iskolaszék és számos külföldi tudományos akadémia tagja, a Nature tudományos folyóirat egyik alapítója. Huxley pályafutása során több mint 50 tudományos kitüntetésben részesült (Copley-érem, Darwin-érem, Királyi Érem, Wollaston-érem, Linné-érem, Clark-érem), és ő írta az Encyclopaedia Britannica kilencedik kiadásában (1878) a biológiai evolúcióról szóló részt.

[2] Thomas Henry Huxley 1859. november 23-án kelt levelében (2544. levél) azt írta Darwinnak, hogy a Natura non facit saltum (a természetben nincs ugrás) elvének fenntartás nélküli elfogadásával Darwin szükségtelen nehézségeket okozott a maga számára, mert a természetben igenis vannak apró ugrások.

[3] Thomas Henry Huxley: Criticism on ”The Origin of Species” (http://www.gutenberg.org/etext/2930)

[4] Thomas Henry Huxley: Evolution and Ethics (http://www.gutenberg.org/etext/2940)

[5] Thomas Henry Huxley: Evidence as to Man's Place in Nature, 154-155. o.

http://aleph0.clarku.edu/huxley/CE7/RelM-L-A.html

[6] Charles Darwin: A fajok eredete (Kampis György: Bevezető tanulmány, xv)

[7] Francis Darwin: The Life and Letters of Charles Darwin, 1. kötet, 534. o.

[8] Collected Essays 2.23

[9] Huxley levele F. Dysternek (1859)

[10] Az X Klub tagjai: Joseph Dalton Hooker, Thomas Henry Huxley, Herbert Spencer, John Tyndall, John Lubbock, Edward Frankland, George Busk, T.A. Hirst, William Spottiswoode

[11] Charles Darwin: Az ember és az állat érzelmeinek kifejezése, 14. o.

[12] Herbert Spencer (1820–1903): angol filozófus, szociológus. A The Economist segédszerkesztője, az X Klub tagja. Spencer szerint az egész világ a fejlődés és felbomlás egyetemes törvényének van alávetve, ahol „a haladás nem véletlen, nem emberi ellenőrzés alatt álló dolog, hanem jótékony szükségszerűség”. Spencer makacsul ragaszkodott a lamarckizmushoz, amit Alfred Wallace a szemére is vetett. Spencer agnosztikusnak vallotta magát, mert hitte, hogy a tudományok tényein kívül semmit sem lehet megismerni, ezért a lét végső alapja megismerhetetlen. A malthusianizmus és a laissez-faire kapitalizmus híveként elhibázottnak gondolta a szegényeknek nyújtott segélyeket és a gyermekmunkát szabályozó törvényeket, szerinte inkább az állam szerepét kellene minimálisra csökkenteni, hogy az emberek szabadon azt tehessék, amit akarnak. Spencer a különböző emberfajták közötti házasságot kulturális és biológiai szempontból is kedvezőtlennek tartotta.

[13] http://www.royalsoc.ac.uk/page.asp?id=1743

[14] agnoszticizmus: (a görög agnósztosz, „megismerhetetlen” szóból) a keresztény hitelveket és az ateizmust egyaránt elutasító, szkepticizmust hirdető filozófiai irányzat, amely Isten létezésével kapcsolatban nem akar állást foglalni. „Túlságosan szkeptikus vagyok, hogy tagadjam bárminek is a lehetőségét” – vallotta Thomas Henry Huxley, aki 1869-ben – a gnosztikus ellentéteként – először használta az agnosztikus szót. Az agnosztikusok álláspontja szerint az anyagi jelenségeken túli dolgok, még ha léteznek is, nem ismerhetőek meg. Marx szerint az agnoszticizmus az idealizmusnak tett „reakciós” engedmény, „szégyenlős módja a materializmus suttyomban való elfogadásának és a világ előtti eltagadásának”. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „az agnoszticizmus legtöbbször az ateizmussal egyenlő a gyakorlatban” (2128). Híres agnosztikusok: Charles Darwin, Thomas Henry Huxley, Clarence Darrow, Robert Green Ingersoll, Herbert Spencer, Bertrand Russell, Karl Popper, Stephen Jay Gould, David Attenborough.

[15] Adrian Desmond & James Moore: Darwin, 634. o.

[16] Samuel Wilberforce (1805–1873): Oxford, később Winchester püspöke. A Brit Szövetség alelnöke, a Királyi Társaság, a Geológiai Társaság és a Zoológiai Társaság tagja.

[17] Charles Darwin: A fajok eredete (Kampis György: Bevezető tanulmány, xxxii)

[18] John Simmons: 100 tudós, 31. o.

[19] Jack Meadows: A tudomány csodálatos világa, 163. o.

[20] http://www.nhm.ac.uk/nature-online/science-of-natural-history/biographies/samuel-wilberforce/

[21] Alister E. McGrath: Tudomány és vallás, 42. o.

[22] http://darwin-online.org.uk/content/frameset?itemID=A19&viewtype=text&pageseq=1

[23] 2875. levél

[24] Charles Darwin: A fajok eredete, 28. o.

[25] G. Wald: The Origin of Life, in The Physics and Chemistry of Life (New York: Simon and Schuster, 1955)