2. Evolucionizmus

Evolucionizmus

 

Az evolúciókutatás során az első nehézséget a fogalom meghatározása jelenti, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen még az elmélet hívei között sem teljes az egyetértés. De van valami, amiben a különböző evolucionista irányzatok képviselői kivétel nélkül egyetértenek: az evolúció bizonyított tény. Stephen Jay Gould[1] és Richard Dawkins[2] így fogalmazta meg a tények és az evolúciós elméletek kapcsolatát: „Mint a legtöbb virágzó tudományágnak, az evolúció tanának is megvannak a belső ellentmondásai, ahogy azt mindketten tudjuk. De egyetlen képzett tudós sem kételkedik abban, hogy az evolúció maga tény, a szó általánosan elfogadott értelmében, mint ahogy az is tény, hogy a Föld kering a Nap körül.”[3] Ernst Mayr[4], a modern evolúciós szintézis egyik kidolgozója szerint is „igaz, hogy léteznek különböző evolúcióelméletek, például a közös leszármazással vagy az élet eredetével kapcsolatos elméletek, a fokozatosság, a fajképződés és a természetes szelekció elmélete, de az egymásnak itt-ott ellentmondó elméletekről folytatott viták nem érintik azt az alapvető konklúziót, hogy az evolúció, mint olyan, tény”[5]. Mayr ugyanakkor különbséget tett az evolúció „tényei” és a Föld Nap körüli keringésének ténye között, hiszen „a bolygók mozgása közvetlenül megfigyelhető. Ezzel szemben az evolúció történeti folyamat. A letűnt stádiumokat nem lehet közvetlenül megfigyelni, legföljebb az ilyen-olyan kontextusokból következtethetünk rájuk”[6].

Az evolúció bizonyítékaként emlegetett tények és a tényekből levont következtetések között a felületes szemlélő általában nem fedez fel semmilyen ellentmondást, látszólag minden egybecseng, pedig a valóságban a helyzet sokkal bonyolultabb. John Maynard Smith[7], a huszadik század egyik legkiemelkedőbb evolúcióbiológusa például sokáig nagyra értékelte Stephen Jay Gould tudományos munkásságát, később azonban a következő kritikával illette kollégáját: „Esszéi kitűnősége okán a nem biológusok az első számú evolúciós teoretikusnak tekintik. Ezzel szemben az evolúcióbiológusok, akikkel megtárgyaltam a munkásságát, olyan zavarosnak találják az elképzeléseit, hogy nemigen érdemes vesződni velük, de azért nem kellene nyilvánosan bírálni, mert legalább a mi oldalunkon áll a kreacionistákkal szemben.”[8] A fajok átalakulásáról folyó viták ellenére az evolucionisták vállvetve állnak minden olyan külső támadással szemben, amely az evolúció „tényét” kérdőjelezi meg. Az evolúció tanának ellenzői viszont úgy vélik, hogy ha a fejlődéselmélet hirdetői még a folyamat leírásával kapcsolatban sem tudnak egységes álláspontot kialakítani, akkor az evolúció erősnek hitt vára is meglehetősen gyenge alapokon áll.

Az evolúciót sokféleképpen meghatározhatjuk:

·        Az élő anyag keletkezése az élettelenből és változatosságának kialakulása.

(Biológiai Lexikon, 1975)

·        Biológiai elmélet, amely szerint a különböző állat- és növényfajok korábban élt közös ősöktől származnak, a köztük lévő különbségek pedig az egymásra következő generációkban bekövetkezett módosulások felhalmozódásával alakultak ki. Az evolúció elmélete a modern biológia egyik alapköve.

(Britannica Hungarica Világenciklopédia, 1996)

 

·        A magasabb rendű szervezeteknek az alacsonyabbakból való kifejlődése, fokozatos átalakulása.

(Idegen szavak és kifejezések szótára, 2005)

 

·        Az élőlények egymást követő generációiban bekövetkező maradandó változás (módosulással való leszármazás, ahogy Darwin nevezte).

(Oxford Dictionary of Earth Sciences, 2003)

 

·       Az élő szervezetek új formáinak kialakulása korábban már létező formákból, a genetikai különbségek hosszú idő alatt történő felhalmozódása révén.

(Henderson's Dictionary of Biological Terms, 1989)

 

·        Az állat- és növényfajok eredetéről vallott elképzelés, amely szerint ezek korábbi formákból fejlődtek ki, és nem „külön teremtések” eredményeként jöttek létre.

(Oxford English Dictionary, 1989)

 

·       Valamilyen irányba mutató, fokozatos fejlődés. Leggyakrabban biológiai értelemben használják: az élőlények jellegzetességeinek nemzedékről nemzedékre való halmozódó megváltozását értik rajta. A változások (mutációk) rögzülnek az örökítőanyagban, és átörökítődnek az utódokra.

(Cambridge Enciklopédia, 1992)

 

·       A biológia általános fejlődéselmélete. Az evolúció térben és időben egyenetlen, folytonos és megfordíthatatlan folyamat, amely két fő szakaszra osztható: 1. kémiai evolúció vagy abiogenezis, az élő anyag keletkezése élettelenből kémiai és biokémiai folyamatok során, amikor egyszerűbb szénvegyületekből összetett, önreprodukcióra képes molekuláris rendszerek jönnek létre. 2. Biológiai evolúció, amely az élőlények egymást követő generációinak, leszármazási vonalainak genetikai átalakulása, az élőlények változatosságának kialakuása (törzsfejlődés).

(Magyar Nagylexikon, 1998)

 

·       Egyik formából a másikba történő lassú, fokozatos változás, mint a világegyetem evolúciója annak keletkezésétől a mai állapotáig, vagy mint az élet evolúciója a Földön. A biológiában az evolúció az a folyamat, melynek révén az élet fokozatosan fejlődött az egysejtű organizmusoktól a Földet benépesítő állat- és növényvilág sokféleségéig.

(Collins Dictionary of Science, 2003)

 A meghatározások többsége valamilyen lassú, fokozatos átalakulásra utal. Evolúcióval általában az élővilág sokszínűségének kialakulását próbálják magyarázni, de sokan olyan univerzális elméletnek gondolják, amely a világegyetem, az élet és a fajok eredetével kapcsolatos valamennyi kérdésre tudományos választ ad.

A fajok átalakulásának lehetőségét az ókori görögök is felvetették. Anaximandrosz[9] már Kr.e. 570 körül feltételezte, hogy a szárazföldi lények a vizek halszerű lakóiból alakultak ki, de a metamorfózis mikéntjére sem ő, sem Empedoklész[10] nem tudott magyarázatot adni.

Az első evolúcióelmélet, amely az átalakulás ok-okozati összefüggéseit vizsgálta, Jean-Baptiste Lamarck[11] nevéhez fűződik. „Lamarck kimagasló érdeme, hogy elsőként hívta fel a figyelmet annak valószínű voltára, hogy mind a szerves, mind a szervetlen világban az összes változás törvények következtében, nem pedig valamilyen csodás beavatkozás folytán megy végbe”[12] – írja Charles Darwin A fajok eredetében. Lamarck főműve, az Állattani filozófia 1809-ben, Darwin születésének évében jelent meg. A lamarckizmus legfontosabb elemei a szerzett tulajdonságok, illetve a használatból és nem használatból eredő változások öröklődése. Az elmélet szerint az úszólábat az úszás, a szárnyat pedig a repülés iránti vágy hozta létre, és a gyakorlás fejlesztette tökélyre. A zsiráf nyaka azért hosszú, mert naphosszat nyújtogatja, a flamingó lábai meg azért, mert a madár „teste víz fölött tartásáért mindenképpen azon van, hogy lábai kinyúljanak és meghosszabbodjanak”[13]. Lamarck elképzelései nevetségesnek tűnhetnek, mégis a későbbi korok természettudósai gyakran visszatértek hozzájuk. Lamarck hatása alól Darwin sem tudta kivonni magát, Az ember származása című művében például határozottan állította, hogy „mind a testet, mind a szellemi képességeket illetően nagy súlyt kell fektetnünk a használat és nem használat átöröklött hatásaira”[14]. Darwin megfigyelte, hogy „az órások és vésnökök gyakran rövidlátók, míg azok az emberek, akik életük nagy részét a szabadban töltik, különösen a vademberek, általában messzelátók. A közellátás és távollátás általában öröklődik”[15]. Bár külön-külön mindkét állítás igaz, nincs köztük semmiféle összefüggés: az évek során az órások és vésnökök szeme lehet, hogy elromlik, de ettől gyermekeik még nem lesznek rövidlátók. Hasonlóan téves elgondolás „az agyvelő megnagyobbodása nagyobb értelmi tevékenység következtében”[16], illetve ennek öröklődése. Lamarck elképzeléseit Georges Cuvier[17] önkényesnek és megalapozatlannak tartotta, az evolúció ötletét pedig a Napóleon egyiptomi hadjárata során zsákmányolt múmiákkal igyekezett cáfolni. Cuvier nem talált semmilyen különbséget a több ezer éves csontvázak és a mai emberek, illetve állatok csontvázai között, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a fajok nem változnak. Lamarck nem fogadta el Cuvier érvelését, mert szerinte az evolúció működését néhány ezer év távlatából nem lehet megfigyelni. Cuvier erre azt válaszolta, hogy ha évezredek alatt nem történt semmilyen változás, akkor valószínűleg egy hosszabb időszak alatt sem következnek be olyan módosulások, amelyek a fajok átalakulását eredményezik.

 A fajok állandóságába vetett hitet a lamarckizmus nem rengette meg, de fél évszázaddal az Állattani filozófia megjelenése után Charles Darwin közzétette a természetes kiválasztás elméletét, amellyel a fajok külön teremtésének gondolatát igyekezett megdönteni. A darwini elmélet egyszerű, könnyen érthető, mégis „barát és ellenség egyaránt tévesen ábrázolta, és egyaránt visszaélt vele”[18].

 

---

[1] Stephen Jay Gould (1941–2002): amerikai paleontológus, biológus. A Harvard Egyetem geológia és zoológia professzora, a Paleontológiai Társaság és az Amerikai Szövetség (AAAS) elnöke, az Amerikai Tudományos Akadémia, a Linné Társaság, a Zoológiai Társaság és az Edinburgh-i Királyi Társaság tagja. 1972-ben Stephen Jay Gould és Niles Eldredge tette közzé a Hugh Falconer által már a tizenkilencedik század közepén kidolgozott megszakításos egyensúlyok elméletét, amely szerint az evolúció nem folyamatos, hanem hosszú nyugalmi időszakok és viszonylag gyors változások követik egymást. Az elképzelést Richard Dawkins, Ernst Mayr, John Maynard Smith, Edward O. Wilson és Daniel C. Dennett is élesen bírálta. Gould pályafutása során 66 tudományos kitüntetést, 44 tiszteletbeli doktori címet és számos irodalmi díjat kapott, a Szkeptikusok Társasága az év szkeptikusának, az Amerikai Humanista Szövetség (AHA) pedig az év humanistájának választotta.

[2] Clinton Richard Dawkins: angol zoológus, etológus. Az Oxfordi Egyetem Tudományos Ismeretterjesztő Tanszékének Charles Simonyi professzora, az oxfordi New College professzora, a Királyi Társaság és a Királyi Irodalmi Társaság tagja, a Brit Humanista Szövetség alelnöke, 1996-ban az év humanistája (Nakayama-díj, Kistler-díj, Shakespeare-díj, Kelvin-érem, a Londoni Zoológiai Társaság ezüstérme, Michael Faraday-díj, Nemzetközi Kozmosz Díj). A vak órásmester című könyve elnyerte a Királyi Irodalmi Társaság díját és a Los Angeles Times irodalmi díját.

[3] Stephen Jay Gould és Richard Dawkins levele a New York Review of Books-nak

  (Idézi: Richard Dawkins: Az Ördög Káplánja, 282. o.)

[4] Ernst Walter Mayr (1904–2005): német származású amerikai biológus. A Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumának igazgatója, a Királyi Társaság tagja (Darwin-érem, Sarton-érem, Crafoord-díj, Balzan-díj, Nemzetközi Biológiai Díj).

[5] Ernst Mayr: Mi az evolúció? 280. o.

[6] Ernst Mayr: Mi az evolúció? 292. o.

[7] John Maynard Smith (1920–2004): angol biológus, genetikus. A Sussexi Egyetem biológia professzora, a Királyi Társaság, a Linné Társaság és 1956-ig a Brit Kommunista Párt tagja (Copley-érem, Darwin-érem, Linné-érem, Crafoord-díj, Balzan-díj).

[8] New York Review of Books, 1995. november 30. 46. o. (Idézi: Richard Dawkins: Szivárványbontás, 208. o.)

[9] Anaximandrosz (Kr. e. 610–545): görög filozófus.

[10] Empedoklész (Kr. e. 490–430): görög filozófus, költő, államférfi.

[11] Jean-Baptiste Lamarck (1744–1829): francia biológus. A Francia Tudományos Akadémia tagja.

[12] Charles Darwin: A fajok eredete, 2. o.

[13] Jean-Baptiste Lamarck: Állattani filozófia (Lamarck: A természet fejlődése, 157. o.)

[14] Charles Darwin: Az ember származása, 45. o.

[15] Charles Darwin: Az ember származása, 82. o.

[16] Charles Darwin: Az ember származása, 253. o.

[17] Georges Cuvier (1769–1832): francia zoológus, paleontológus és államférfi. A Collège de France professzora, az Francia Tudományos Akadémia titkára, a Királyi Társaság tagja. Az őslénytan és az összehasonlító anatómia tudományának megalapítója. Cuvier szerint az állatok anatómiai jellemzői azt bizonyítják, hogy a fajok a teremtés óta nem változtak, mert a testfelépítés jelentős módosulásai életképtelenné tennék az élőlényeket. Cuvier a geológiai adatokból teremtések és katasztrófák sorozatára következtetett, amely megmagyarázza a fajok hirtelen megjelenését és kihalását.

[18] Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája, 17. o.