3. Malthusianizmus

Malthusianizmus

Közismert tény, hogy Darwin egyik ihletője a klasszikus közgazdasági iskolához[1] tartozó Thomas Malthus[2] volt. Malthus 1798-ban névtelenül jelentette meg Tanulmány a népesedési elvről[3] című művét, melyben sötét jövőképet festett. Malthus úgy vélte, hogy William Godwin[4], Condorcet márki[5] és mindazok, akik az ember és a társadalom tökéletesítéséről álmodoznak, nem veszik figyelembe ennek legfőbb akadályát, a népesség gyors növekedését. Elmélete szerint a népesség, ha nincs gátolva, mértani haladvány szerint növekszik (1, 2, 4, 8, 16, 32…) és huszonöt évenként megkétszereződik. Az élelmiszer-ellátás viszont a legjobb esetben is csak számtani haladvány szerint növelhető (1, 2, 3, 4, 5, 6…). A népességszaporulat és az élelmiszertermelés egyensúlyát a nyomorúság (háborúk, járványok, éhínség) és a bűn (abortusz, csecsemőgyilkosság, prostitúció) biztosítja. Malthus a túlnépesedés gátjait két csoportba osztotta, az egyikbe a halálozási arányt növelő, a másikba a születési számot csökkentő tényezőket sorolta. Malthus a Tanulmány későbbi, jelentősen átdolgozott kiadásaiból kihagyta a természetteológiával foglalkozó fejezeteket, melyekben a népesedési elv mint istenérv szerepelt, sőt, a nyomor és a bűn megelőzésére megoldást is javasolt: kései házasságot és erkölcsi önmegtartóztatást, de természetesen csak a szegények számára, hiszen Malthus az ő felelőtlenségüket tartotta minden bűn és baj forrásának. A malthusianizmus hívei ellenezték a szegénytörvényeket és a felebaráti szeretetből fakadó jótékonyságot, szerintük ugyanis ezek a nyomor enyhítése helyett csak a nélkülözők számát növelik. Tiltakozásuk hatására a brit parlament 1834-ben törvénymódosítást fogadott el, amellyel megszüntette a szegényeknek nyújtott segélyeket.

Malthus népesedéselméletének lényegét az emberiség egy másik „jóakarója”, Joseph Townsend[6] már 1786-ban megfogalmazta. Értekezés a szegénytörvényekről[7] című művében Townsend arra figyelmeztetett, hogy az elesettek helyzetének javítását célzó bármilyen intézkedés „szétrombolja az Isten és a természet által a világban felállított rendszernek a harmóniáját és szépségét, szimmetriáját és rendjét”. Townsend a szegénységet a gazdagság szükséges feltételének tekintette, és úgy gondolta, hogy a teremtett világ isteni rendjében a népesedési elv gondoskodik az alsóbb társadalmi osztályok nyomorban tartásáról. Townsend, Malthus, sőt William Paley[8] is az isteni gondviselés bizonyítékának tekintette a népesedési elvet, bár nem világos, hogy anglikán pap létükre hogyan tudták összeegyeztetni a felebaráti szeretet és irgalmasság krisztusi parancsát a létért folyó küzdelem malthusi parancsával. A szabadversenyes kapitalizmus hívei lelkesen üdvözölték Malthus tanítását: Hulljon a férgese! – gondolták. A kommunizmus hívei ugyanakkor határozottan ellenezték Malthus elméletét. Engels szerint a malthusianizmus „minden idők legdurvább és legbarbárabb elmélete”.

A huszadik század második felében több nemzetközi intézmény (ENSZ, Római Klub) közreműködésével újult erővel kezdtek terjedni a népességkorlátozás szükségességét hirdető tanok. A végítélet modern prófétái szerint Malthus „bebizonyította, hogy míg a népesség exponenciálisan növekszik, addig az élelmiszer-termelés lineárisan”[9]. Ha Thomas Malthus ma élne, döbbenten látná, hogy az őrá hivatkozók a túlnépesedés és a nyomor elkerülése érdekében nyíltan hirdetik az abortuszt, amit ő két évszázaddal ezelőtt még bűnnek nevezett. A Tanulmány megjelenése óta eltelt több mint kétszáz év tapasztalatai egyébként nem igazolták Malthus pesszimizmusát, a világ népessége ugyanis sohasem nőtt mértani haladvány szerint, az élelmiszer-ellátás pedig a számtani haladványnál nagyobb mértékben is növelhető. John Maynard Smith, Ronald Fisher[10] és a szkeptikus környezetvédő, Björn Lomborg[11] is bírálta Malthus elméletét, John Maddox[12], a Nature egykori szerkesztője pedig a „végítélet hamis prófétájának”[13] nevezte az angol közgazdászt.

Malthus népesedési elméletét Darwin is elfogadta, bár a népességkorlátozás gondolatával nem értett egyet, mert a darwini természetes szelekció optimális működését a jelentős szaporulat és a létért folyó küzdelem biztosítja. Darwin úgy gondolta, hogy „szaporodásunk természetes menetét, noha sok nyilvánvaló bajt idéz elő, nem szabad lelassítanunk. Szabad versenyt kell biztosítani minden ember számára, és nem szabad, hogy törvények vagy szokások megakadályozzák a legtehetségesebbeket az érvényesülésben és nagyobb számú utód hátrahagyásában”[14], hiszen „a társadalom minden rétegében a valamivel tehetségesebbek jobban érvényesülnek, mint a kevésbé tehetségesek, következésképpen jobban is szaporodnak, hacsak ezt valami meg nem akadályozza”[15]. A valóságban a tehetség és az utódok száma között nincs semmiféle összefüggés, ez csupán Darwin képzeletének szüleménye.

Darwint 1831 és 1836 közötti világkörüli hajóútja során tett megfigyelései győzték meg arról, hogy a fajok nem változhatatlanok, de a „titkok titkának” kulcsát, a Malthus-féle létért folyó küzdelmet, csak két évvel később, 1838-ban fedezte fel:

„A létért folyó küzdelem az élőlények nagy szaporodási sebességének elkerülhetetlen következménye. Minden lény, amely egyedeinek természetes élettartama során egynél több petét vagy magvat hoz létre, ezek élete során valamikor, az egyik-másik életévük valamelyik évszakában komoly pusztulásra kell számítson, mert különben a mértani növekedés szabályai szerint hamarosan már olyan mérhetetlenül nagy számban létezne, hogy egyetlen vidék sem tudná eltartani. Tehát, mivel több egyed jön létre, mint amennyi életben maradhat, minden esetben létrejön a létért folyó küzdelem, akár egyazon faj egyedei, akár különböző fajok egyedei között, akár pedig a fizikai életfeltételekkel szemben. Nem más ez, mint amit Malthus tanít, csak éppen sokszoros erővel alkalmazva az egész állati és növényi világra, merthogy ebben az esetben nem lehet szó a táplálék mennyiségének mesterséges növeléséről, sem a házasságtól való óvatos tartózkodásról. (…) Nincs kivétel tehát az alól a szabály alól, hogy minden élőlény oly gyorsan szaporodik, hogy ha nem pusztulnának el, egyetlen pár utódai is hamar beborítanák az egész Földet. Még az amúgy lassan szaporodó ember létszáma is huszonöt év alatt megkétszereződik, és ebben a tempóban kevesebb, mint ezer év alatt oda jutnánk, hogy szó szerint nem jutna talpalatnyi föld sem az utódainknak.”[16]

A természetes kiválasztás elmélete valójában nem más, mint Thomas Malthus népesedéselméletének, Jeremy Bentham[17] utilitarizmusának és Thomas Hobbes[18] „mindenki háborúja mindenki ellen” elvének kiterjesztése az egész élővilágra. „A darwinizmus alapja – írja Hamvas Béla[19] –, mint ahogy azt Bertrand Russell megmagyarázta, egyszerű tévedés. Darwin a tizennyolcadik század angol közgazdaság-elmélet íróinak alapgondolatát vetítette a biológiai folyamatba, amely szerint a természet a legrövidebb úton és a legegyszerűbb eszközökkel a legnagyobb hasznot keresi. Tudjuk, hogy ez a felfogás, amely szerint a természet háztartása közgazdasági alapelveken nyugszik, téves. A természet logikája egyáltalában nem ökonomikus, ellenkezőleg, tékozló, s ezért nem a legnagyobb hasznot keresi, hanem szüntelen bőséget nyújt.”[20]

Darwin álláspontja szerint a létért folyó küzdelem „egyazon faj egyedei és változatai között a legerősebb”[21] és kivétel nélkül minden élőlényre, így az emberre is érvényes:

„A természetes kiválasztás a létért folyó harcból következik, az utóbbi pedig a szaporodás gyorsaságából ered. Lehetetlen mélységes sajnálat nélkül nézni – hogy ez bölcs-e, az más kérdés – azt az arányt, amellyel az emberiség elszaporodni törekszik, mert ez vezet barbár népeknél a csecsemők megöléséhez és más gonosz szokásokhoz, a civilizált népeknél pedig nagy nyomorhoz, nőtlenséghez és a körültekintőbbek késői házasságához.”[22]

Darwin a kiválasztás példájaként Spárta kegyetlen törvényét említi, „mely szerint röviddel születése után minden gyermeket meg kellett vizsgálni: az ép és életerős testalkatúakat meghagyták, a többit pedig pusztulásra ítélték”[23]. Csakhogy Spárta esetében a kiválasztás célja nem a népesség korlátozása volt, hanem az erős hadsereg biztosítása. Az embertelen körülmények között tengődő ipari bérmunkások nyomora sem a népesség növekedésének következménye, mint ahogy azt Malthus és Darwin állítja, hanem az egyenlőtlen elosztásé. A nőtlenséget, Malthushoz hasonlóan Darwin is csak a szegényebb társadalmi osztályok tagjainak javasolja, mondván, „mindenkinek tartózkodnia kellene a házasságtól, aki nem tudja elkerülni, hogy gyermekei nyomorban nevelkedjenek, mert a szegénység nemcsak önmagában nagy baj, de még fokozódásra is törekszik, amennyiben meggondolatlansághoz vezet a házasság kérdésében”[24].

A darwinizmus és a laissez-faire kapitalizmus kapcsolatát Szerb Antal[25] így jellemezte: „Mindenki ismeri a fajok keletkezésének tanát, a struggle for life (a létért való küzdelem) és a survival of the fittest (a legalkalmasabb egyed fennmaradása) elvét, és mindenki átláthatja, ez az eszme mennyire függvénye a kapitalista termelési rendnek: Darwin és követői a természetet is úgy fogják fel, mint egy szabadversenyre berendezett társadalmat, ahol aki bírja, marja és aki nem bírja, elpusztul.”[26] A viktoriánus kapitalizmus és a természetes kiválasztás elméletének összefüggéseit vizsgálva Marx is megjegyezte, hogy „érdekes, ahogy Darwin a vadállatok és a növények között a maga angol társadalmára ismer rá, munkamegosztásával, konkurenciájával, új piacok feltárásával, »találmányaival« és Malthus-féle »létezésért folyó küzdelmével« együtt”[27]. Az ember származása 1961-ben megjelent magyar kiadásának végén található életrajz-lexikonban pedig ezt olvashatjuk: „Sajnos, Malthus felfogását, melyre egyébként a tudomány és gyakorlat egyaránt rácáfolt, Darwin a biológiába is átvitte, és ezzel – bár fejlett kritikai érzéke volt – súlyos tévedést követett el”[28].

---

[1] Közgazdasági irányzat, melynek kezdetét 1776-tól számítjuk, amikor Adam Smith kiadta A nemzetek gazdagsága című művét. A klasszikus iskola az állami beavatkozástól mentes szabad versenyt (laissez-faire) hirdette. Képviselői: Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill, Jeremy Bentham, Thomas Malthus.

[2] Thomas Robert Malthus (1766–1834): anglikán pap, közgazdász. Az East India College történelem és politikai gazdaságtan professzora, a Királyi Társaság, a Királyi Irodalmi Társaság, a Királyi Statisztikai Társaság és a Politikai Gazdaságtan Klub tagja. Apja, Daniel Malthus (1730–1800), a skót empirikus filozófus, David Hume (1711–1776) barátja és Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) csodálója volt. Daniel Malthus, a felvilágosodás filozófusaihoz hasonlóan hitt az ember és a társadalom tökéletesíthetőségében.

[3] An Essay on the Principle of Population (1. kiadás): http://www.econlib.org/library/Malthus/malPop.html

  An Essay on the Principle of Population (6. kiadás): http://www.econlib.org/library/Malthus/malPlong.html

[4] William Godwin (1756–1836): angol deista filozófus, regényíró. Liberális anarchista nézeteit az 1793-ban megjelent Politikai igazságosság című művében fejtette ki, melyben elítélte az államot, az egyházat, sőt a házasságot is mint „gyűlöletes monopóliumot”. Godwin tagadta az ember rosszra hajló természetét, és úgy gondolta, hogy a tudás gyarapodása vezet a tökéletes társadalomhoz.

[5] Condorcet márki (1743–1794): francia filozófus. A Francia Tudományos Akadémia tagja. Edward O. Wilson amerikai biológus szerint a „haladás prófétájának” halála jelentette a francia felvilágosodás végét.

[6] Joseph Townsend (1739–1816): anglikán pap, geológus. Az utilitarizmust és laissez-faire kapitalizmust hirdető Jeremy Bentham barátja.

[7] A Dissertation on the Poor Laws: http://socserv2.socsci.mcmaster.ca/~econ/ugcm/3II3/townsend/poorlaw.html

[8] William Paley (1743–1805): anglikán pap, teológus.

[9] Worldwatch Institute: A világ helyzete 1991, 17. o.

[10] Ronald Aylmer Fisher (1890–1962): angol biológus, genetikus és statisztikus. A Galton Laboratórium (University College London) eugenika professzora, a Királyi Társaság és az Eugenikai Társaság tagja (Copley-érem). Richard Dawkins szerint Fisher volt „Darwin legkiválóbb utóda”.

[11] Björn Lomborg: dán politológus. 2002–2004 között a koppenhágai székhelyű Környezetkutató Intézet (Environmental Assessment Institute) igazgatója.

[12] John Maddox: brit vegyész, fizikus. A Nature tudományos folyóirat szerkesztője 1966–73 és 1980–95 között.

[13] John Maddox: The Doomsday Syndrome (1972)

[14] Charles Darwin: Az ember származása, 679. o.

[15] Charles Darwin: Az ember származása, 190. o.

[16] Charles Darwin: A fajok eredete, 61-62. o.

[17] Jeremy Bentham (1748–1832): angol közgazdász, filozófus. Bentham dolgozta ki elsőként az utilitarizmus elméletét, melynek alapelvei a hasznosság és az önérdek. A laissez-faire kapitalizmus híveként Bentham ellenezte az uzsora tilalmát, Az uzsora védelmében (1787) című műve hatására a brit parlament 1854-ben megszüntette az uzsoraszedés tilalmát.

[18] Thomas Hobbes (1588–1679): angol filozófus, politikai gondolkodó.

[19] Hamvas Béla (1897–1968): író, filozófus.

[20] Hamvas Béla: Elmélet és teória (Patmosz I. 76-77. o.)

[21] Charles Darwin: A fajok eredete, 70.o.

[22] Charles Darwin: Az ember származása, 196. o.

[23] Charles Darwin: Az ember származása, 77. o.

[24] Charles Darwin: Az ember származása, 678. o.

[25] Szerb Antal (1901–1945): író, irodalomtörténész.

[26] Szerb Antal: A világirodalom története, 587. o.

[27] Marx levele Engelsnek, 1862 (Marx és Engels válogatott művei, 3. kötet 720. o.)

[28] Charles Darwin: Az ember származása, 699. o. (Dr. Benkő Gyula, Dr. Borsos István: Életrajz-lexikon)