3. Malthusianizmus

Malthusianizmus

Közismert tény, hogy Darwin egyik ihletője a klasszikus közgazdasági iskolához[1] tartozó Thomas Malthus[2] volt. Malthus 1798-ban névtelenül jelentette meg Tanulmány a népesedési elvről[3] című művét, melyben sötét jövőképet festett. Malthus úgy vélte, hogy William Godwin[4], Condorcet márki[5] és mindazok, akik az ember és a társadalom tökéletesítéséről álmodoznak, nem veszik figyelembe ennek legfőbb akadályát, a népesség gyors növekedését. Elmélete szerint a népesség, ha nincs gátolva, mértani haladvány szerint növekszik (1, 2, 4, 8, 16, 32…) és huszonöt évenként megkétszereződik. Az élelmiszer-ellátás viszont a legjobb esetben is csak számtani haladvány szerint növelhető (1, 2, 3, 4, 5, 6…). A népességszaporulat és az élelmiszertermelés egyensúlyát a nyomorúság (háborúk, járványok, éhínség) és a bűn (abortusz, csecsemőgyilkosság, prostitúció) biztosítja. Malthus a túlnépesedés gátjait két csoportba osztotta, az egyikbe a halálozási arányt növelő, a másikba a születési számot csökkentő tényezőket sorolta. Malthus a Tanulmány későbbi, jelentősen átdolgozott kiadásaiból kihagyta a természetteológiával foglalkozó fejezeteket, melyekben a népesedési elv mint istenérv szerepelt, sőt, a nyomor és a bűn megelőzésére megoldást is javasolt: kései házasságot és erkölcsi önmegtartóztatást, de természetesen csak a szegények számára, hiszen Malthus az ő felelőtlenségüket tartotta minden bűn és baj forrásának. A malthusianizmus hívei ellenezték a szegénytörvényeket és a felebaráti szeretetből fakadó jótékonyságot, szerintük ugyanis ezek a nyomor enyhítése helyett csak a nélkülözők számát növelik. Tiltakozásuk hatására a brit parlament 1834-ben törvénymódosítást fogadott el, amellyel megszüntette a szegényeknek nyújtott segélyeket.

Malthus népesedéselméletének lényegét az emberiség egy másik „jóakarója”, Joseph Townsend[6] már 1786-ban megfogalmazta. Értekezés a szegénytörvényekről[7] című művében Townsend arra figyelmeztetett, hogy az elesettek helyzetének javítását célzó bármilyen intézkedés „szétrombolja az Isten és a természet által a világban felállított rendszernek a harmóniáját és szépségét, szimmetriáját és rendjét”. Townsend a szegénységet a gazdagság szükséges feltételének tekintette, és úgy gondolta, hogy a teremtett világ isteni rendjében a népesedési elv gondoskodik az alsóbb társadalmi osztályok nyomorban tartásáról. Townsend, Malthus, sőt William Paley[8] is az isteni gondviselés bizonyítékának tekintette a népesedési elvet, bár nem világos, hogy anglikán pap létükre hogyan tudták összeegyeztetni a felebaráti szeretet és irgalmasság krisztusi parancsát a létért folyó küzdelem malthusi parancsával. A szabadversenyes kapitalizmus hívei lelkesen üdvözölték Malthus tanítását: Hulljon a férgese! – gondolták. A kommunizmus hívei ugyanakkor határozottan ellenezték Malthus elméletét. Engels szerint a malthusianizmus „minden idők legdurvább és legbarbárabb elmélete”.

A huszadik század második felében több nemzetközi intézmény (ENSZ, Római Klub) közreműködésével újult erővel kezdtek terjedni a népességkorlátozás szükségességét hirdető tanok. A végítélet modern prófétái szerint Malthus „bebizonyította, hogy míg a népesség exponenciálisan növekszik, addig az élelmiszer-termelés lineárisan”[9]. Ha Thomas Malthus ma élne, döbbenten látná, hogy az őrá hivatkozók a túlnépesedés és a nyomor elkerülése érdekében nyíltan hirdetik az abortuszt, amit ő két évszázaddal ezelőtt még bűnnek nevezett. A Tanulmány megjelenése óta eltelt több mint kétszáz év tapasztalatai egyébként nem igazolták Malthus pesszimizmusát, a világ népessége ugyanis sohasem nőtt mértani haladvány szerint, az élelmiszer-ellátás pedig a számtani haladványnál nagyobb mértékben is növelhető. John Maynard Smith, Ronald Fisher[10] és a szkeptikus környezetvédő, Björn Lomborg[11] is bírálta Malthus elméletét, John Maddox[12], a Nature egykori szerkesztője pedig a „végítélet hamis prófétájának”[13] nevezte az angol közgazdászt.

Malthus népesedési elméletét Darwin is elfogadta, bár a népességkorlátozás gondolatával nem értett egyet, mert a darwini természetes szelekció optimális működését a jelentős szaporulat és a létért folyó küzdelem biztosítja. Darwin úgy gondolta, hogy „szaporodásunk természetes menetét, noha sok nyilvánvaló bajt idéz elő, nem szabad lelassítanunk. Szabad versenyt kell biztosítani minden ember számára, és nem szabad, hogy törvények vagy szokások megakadályozzák a legtehetségesebbeket az érvényesülésben és nagyobb számú utód hátrahagyásában”[14], hiszen „a társadalom minden rétegében a valamivel tehetségesebbek jobban érvényesülnek, mint a kevésbé tehetségesek, következésképpen jobban is szaporodnak, hacsak ezt valami meg nem akadályozza”[15]. A valóságban a tehetség és az utódok száma között nincs semmiféle összefüggés, ez csupán Darwin képzeletének szüleménye.

Darwint 1831 és 1836 közötti világkörüli hajóútja során tett megfigyelései győzték meg arról, hogy a fajok nem változhatatlanok, de a „titkok titkának” kulcsát, a Malthus-féle létért folyó küzdelmet, csak két évvel később, 1838-ban fedezte fel:

„A létért folyó küzdelem az élőlények nagy szaporodási sebességének elkerülhetetlen következménye. Minden lény, amely egyedeinek természetes élettartama során egynél több petét vagy magvat hoz létre, ezek élete során valamikor, az egyik-másik életévük valamelyik évszakában komoly pusztulásra kell számítson, mert különben a mértani növekedés szabályai szerint hamarosan már olyan mérhetetlenül nagy számban létezne, hogy egyetlen vidék sem tudná eltartani. Tehát, mivel több egyed jön létre, mint amennyi életben maradhat, minden esetben létrejön a létért folyó küzdelem, akár egyazon faj egyedei, akár különböző fajok egyedei között, akár pedig a fizikai életfeltételekkel szemben. Nem más ez, mint amit Malthus tanít, csak éppen sokszoros erővel alkalmazva az egész állati és növényi világra, merthogy ebben az esetben nem lehet szó a táplálék mennyiségének mesterséges növeléséről, sem a házasságtól való óvatos tartózkodásról. (…) Nincs kivétel tehát az alól a szabály alól, hogy minden élőlény oly gyorsan szaporodik, hogy ha nem pusztulnának el, egyetlen pár utódai is hamar beborítanák az egész Földet. Még az amúgy lassan szaporodó ember létszáma is huszonöt év alatt megkétszereződik, és ebben a tempóban kevesebb, mint ezer év alatt oda jutnánk, hogy szó szerint nem jutna talpalatnyi föld sem az utódainknak.”[16]

A természetes kiválasztás elmélete valójában nem más, mint Thomas Malthus népesedéselméletének, Jeremy Bentham[17] utilitarizmusának és Thomas Hobbes[18] „mindenki háborúja mindenki ellen” elvének kiterjesztése az egész élővilágra. „A darwinizmus alapja – írja Hamvas Béla[19] –, mint ahogy azt Bertrand Russell megmagyarázta, egyszerű tévedés. Darwin a tizennyolcadik század angol közgazdaság-elmélet íróinak alapgondolatát vetítette a biológiai folyamatba, amely szerint a természet a legrövidebb úton és a legegyszerűbb eszközökkel a legnagyobb hasznot keresi. Tudjuk, hogy ez a felfogás, amely szerint a természet háztartása közgazdasági alapelveken nyugszik, téves. A természet logikája egyáltalában nem ökonomikus, ellenkezőleg, tékozló, s ezért nem a legnagyobb hasznot keresi, hanem szüntelen bőséget nyújt.”[20]

Darwin álláspontja szerint a létért folyó küzdelem „egyazon faj egyedei és változatai között a legerősebb”[21] és kivétel nélkül minden élőlényre, így az emberre is érvényes:

„A természetes kiválasztás a létért folyó harcból következik, az utóbbi pedig a szaporodás gyorsaságából ered. Lehetetlen mélységes sajnálat nélkül nézni – hogy ez bölcs-e, az más kérdés – azt az arányt, amellyel az emberiség elszaporodni törekszik, mert ez vezet barbár népeknél a csecsemők megöléséhez és más gonosz szokásokhoz, a civilizált népeknél pedig nagy nyomorhoz, nőtlenséghez és a körültekintőbbek késői házasságához.”[22]

Darwin a kiválasztás példájaként Spárta kegyetlen törvényét említi, „mely szerint röviddel születése után minden gyermeket meg kellett vizsgálni: az ép és életerős testalkatúakat meghagyták, a többit pedig pusztulásra ítélték”[23]. Csakhogy Spárta esetében a kiválasztás célja nem a népesség korlátozása volt, hanem az erős hadsereg biztosítása. Az embertelen körülmények között tengődő ipari bérmunkások nyomora sem a népesség növekedésének következménye, mint ahogy azt Malthus és Darwin állítja, hanem az egyenlőtlen elosztásé. A nőtlenséget, Malthushoz hasonlóan Darwin is csak a szegényebb társadalmi osztályok tagjainak javasolja, mondván, „mindenkinek tartózkodnia kellene a házasságtól, aki nem tudja elkerülni, hogy gyermekei nyomorban nevelkedjenek, mert a szegénység nemcsak önmagában nagy baj, de még fokozódásra is törekszik, amennyiben meggondolatlansághoz vezet a házasság kérdésében”[24].

A darwinizmus és a laissez-faire kapitalizmus kapcsolatát Szerb Antal[25] így jellemezte: „Mindenki ismeri a fajok keletkezésének tanát, a struggle for life (a létért való küzdelem) és a survival of the fittest (a legalkalmasabb egyed fennmaradása) elvét, és mindenki átláthatja, ez az eszme mennyire függvénye a kapitalista termelési rendnek: Darwin és követői a természetet is úgy fogják fel, mint egy szabadversenyre berendezett társadalmat, ahol aki bírja, marja és aki nem bírja, elpusztul.”[26] A viktoriánus kapitalizmus és a természetes kiválasztás elméletének összefüggéseit vizsgálva Marx is megjegyezte, hogy „érdekes, ahogy Darwin a vadállatok és a növények között a maga angol társadalmára ismer rá, munkamegosztásával, konkurenciájával, új piacok feltárásával, »találmányaival« és Malthus-féle »létezésért folyó küzdelmével« együtt”[27]. Az ember származása 1961-ben megjelent magyar kiadásának végén található életrajz-lexikonban pedig ezt olvashatjuk: „Sajnos, Malthus felfogását, melyre egyébként a tudomány és gyakorlat egyaránt rácáfolt, Darwin a biológiába is átvitte, és ezzel – bár fejlett kritikai érzéke volt – súlyos tévedést követett el”[28].

---

[1] Közgazdasági irányzat, melynek kezdetét 1776-tól számítjuk, amikor Adam Smith kiadta A nemzetek gazdagsága című művét. A klasszikus iskola az állami beavatkozástól mentes szabad versenyt (laissez-faire) hirdette. Képviselői: Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill, Jeremy Bentham, Thomas Malthus.

[2] Thomas Robert Malthus (1766–1834): anglikán pap, közgazdász. Az East India College történelem és politikai gazdaságtan professzora, a Királyi Társaság, a Királyi Irodalmi Társaság, a Királyi Statisztikai Társaság és a Politikai Gazdaságtan Klub tagja. Apja, Daniel Malthus (1730–1800), a skót empirikus filozófus, David Hume (1711–1776) barátja és Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) csodálója volt. Daniel Malthus, a felvilágosodás filozófusaihoz hasonlóan hitt az ember és a társadalom tökéletesíthetőségében.

[3] An Essay on the Principle of Population (1. kiadás): http://www.econlib.org/library/Malthus/malPop.html

  An Essay on the Principle of Population (6. kiadás): http://www.econlib.org/library/Malthus/malPlong.html

[4] William Godwin (1756–1836): angol deista filozófus, regényíró. Liberális anarchista nézeteit az 1793-ban megjelent Politikai igazságosság című művében fejtette ki, melyben elítélte az államot, az egyházat, sőt a házasságot is mint „gyűlöletes monopóliumot”. Godwin tagadta az ember rosszra hajló természetét, és úgy gondolta, hogy a tudás gyarapodása vezet a tökéletes társadalomhoz.

[5] Condorcet márki (1743–1794): francia filozófus. A Francia Tudományos Akadémia tagja. Edward O. Wilson amerikai biológus szerint a „haladás prófétájának” halála jelentette a francia felvilágosodás végét.

[6] Joseph Townsend (1739–1816): anglikán pap, geológus. Az utilitarizmust és laissez-faire kapitalizmust hirdető Jeremy Bentham barátja.

[7] A Dissertation on the Poor Laws: http://socserv2.socsci.mcmaster.ca/~econ/ugcm/3II3/townsend/poorlaw.html

[8] William Paley (1743–1805): anglikán pap, teológus.

[9] Worldwatch Institute: A világ helyzete 1991, 17. o.

[10] Ronald Aylmer Fisher (1890–1962): angol biológus, genetikus és statisztikus. A Galton Laboratórium (University College London) eugenika professzora, a Királyi Társaság és az Eugenikai Társaság tagja (Copley-érem). Richard Dawkins szerint Fisher volt „Darwin legkiválóbb utóda”.

[11] Björn Lomborg: dán politológus. 2002–2004 között a koppenhágai székhelyű Környezetkutató Intézet (Environmental Assessment Institute) igazgatója.

[12] John Maddox: brit vegyész, fizikus. A Nature tudományos folyóirat szerkesztője 1966–73 és 1980–95 között.

[13] John Maddox: The Doomsday Syndrome (1972)

[14] Charles Darwin: Az ember származása, 679. o.

[15] Charles Darwin: Az ember származása, 190. o.

[16] Charles Darwin: A fajok eredete, 61-62. o.

[17] Jeremy Bentham (1748–1832): angol közgazdász, filozófus. Bentham dolgozta ki elsőként az utilitarizmus elméletét, melynek alapelvei a hasznosság és az önérdek. A laissez-faire kapitalizmus híveként Bentham ellenezte az uzsora tilalmát, Az uzsora védelmében (1787) című műve hatására a brit parlament 1854-ben megszüntette az uzsoraszedés tilalmát.

[18] Thomas Hobbes (1588–1679): angol filozófus, politikai gondolkodó.

[19] Hamvas Béla (1897–1968): író, filozófus.

[20] Hamvas Béla: Elmélet és teória (Patmosz I. 76-77. o.)

[21] Charles Darwin: A fajok eredete, 70.o.

[22] Charles Darwin: Az ember származása, 196. o.

[23] Charles Darwin: Az ember származása, 77. o.

[24] Charles Darwin: Az ember származása, 678. o.

[25] Szerb Antal (1901–1945): író, irodalomtörténész.

[26] Szerb Antal: A világirodalom története, 587. o.

[27] Marx levele Engelsnek, 1862 (Marx és Engels válogatott művei, 3. kötet 720. o.)

[28] Charles Darwin: Az ember származása, 699. o. (Dr. Benkő Gyula, Dr. Borsos István: Életrajz-lexikon)

2. Evolucionizmus

Evolucionizmus

 

Az evolúciókutatás során az első nehézséget a fogalom meghatározása jelenti, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen még az elmélet hívei között sem teljes az egyetértés. De van valami, amiben a különböző evolucionista irányzatok képviselői kivétel nélkül egyetértenek: az evolúció bizonyított tény. Stephen Jay Gould[1] és Richard Dawkins[2] így fogalmazta meg a tények és az evolúciós elméletek kapcsolatát: „Mint a legtöbb virágzó tudományágnak, az evolúció tanának is megvannak a belső ellentmondásai, ahogy azt mindketten tudjuk. De egyetlen képzett tudós sem kételkedik abban, hogy az evolúció maga tény, a szó általánosan elfogadott értelmében, mint ahogy az is tény, hogy a Föld kering a Nap körül.”[3] Ernst Mayr[4], a modern evolúciós szintézis egyik kidolgozója szerint is „igaz, hogy léteznek különböző evolúcióelméletek, például a közös leszármazással vagy az élet eredetével kapcsolatos elméletek, a fokozatosság, a fajképződés és a természetes szelekció elmélete, de az egymásnak itt-ott ellentmondó elméletekről folytatott viták nem érintik azt az alapvető konklúziót, hogy az evolúció, mint olyan, tény”[5]. Mayr ugyanakkor különbséget tett az evolúció „tényei” és a Föld Nap körüli keringésének ténye között, hiszen „a bolygók mozgása közvetlenül megfigyelhető. Ezzel szemben az evolúció történeti folyamat. A letűnt stádiumokat nem lehet közvetlenül megfigyelni, legföljebb az ilyen-olyan kontextusokból következtethetünk rájuk”[6].

Az evolúció bizonyítékaként emlegetett tények és a tényekből levont következtetések között a felületes szemlélő általában nem fedez fel semmilyen ellentmondást, látszólag minden egybecseng, pedig a valóságban a helyzet sokkal bonyolultabb. John Maynard Smith[7], a huszadik század egyik legkiemelkedőbb evolúcióbiológusa például sokáig nagyra értékelte Stephen Jay Gould tudományos munkásságát, később azonban a következő kritikával illette kollégáját: „Esszéi kitűnősége okán a nem biológusok az első számú evolúciós teoretikusnak tekintik. Ezzel szemben az evolúcióbiológusok, akikkel megtárgyaltam a munkásságát, olyan zavarosnak találják az elképzeléseit, hogy nemigen érdemes vesződni velük, de azért nem kellene nyilvánosan bírálni, mert legalább a mi oldalunkon áll a kreacionistákkal szemben.”[8] A fajok átalakulásáról folyó viták ellenére az evolucionisták vállvetve állnak minden olyan külső támadással szemben, amely az evolúció „tényét” kérdőjelezi meg. Az evolúció tanának ellenzői viszont úgy vélik, hogy ha a fejlődéselmélet hirdetői még a folyamat leírásával kapcsolatban sem tudnak egységes álláspontot kialakítani, akkor az evolúció erősnek hitt vára is meglehetősen gyenge alapokon áll.

Az evolúciót sokféleképpen meghatározhatjuk:

·        Az élő anyag keletkezése az élettelenből és változatosságának kialakulása.

(Biológiai Lexikon, 1975)

·        Biológiai elmélet, amely szerint a különböző állat- és növényfajok korábban élt közös ősöktől származnak, a köztük lévő különbségek pedig az egymásra következő generációkban bekövetkezett módosulások felhalmozódásával alakultak ki. Az evolúció elmélete a modern biológia egyik alapköve.

(Britannica Hungarica Világenciklopédia, 1996)

 

·        A magasabb rendű szervezeteknek az alacsonyabbakból való kifejlődése, fokozatos átalakulása.

(Idegen szavak és kifejezések szótára, 2005)

 

·        Az élőlények egymást követő generációiban bekövetkező maradandó változás (módosulással való leszármazás, ahogy Darwin nevezte).

(Oxford Dictionary of Earth Sciences, 2003)

 

·       Az élő szervezetek új formáinak kialakulása korábban már létező formákból, a genetikai különbségek hosszú idő alatt történő felhalmozódása révén.

(Henderson's Dictionary of Biological Terms, 1989)

 

·        Az állat- és növényfajok eredetéről vallott elképzelés, amely szerint ezek korábbi formákból fejlődtek ki, és nem „külön teremtések” eredményeként jöttek létre.

(Oxford English Dictionary, 1989)

 

·       Valamilyen irányba mutató, fokozatos fejlődés. Leggyakrabban biológiai értelemben használják: az élőlények jellegzetességeinek nemzedékről nemzedékre való halmozódó megváltozását értik rajta. A változások (mutációk) rögzülnek az örökítőanyagban, és átörökítődnek az utódokra.

(Cambridge Enciklopédia, 1992)

 

·       A biológia általános fejlődéselmélete. Az evolúció térben és időben egyenetlen, folytonos és megfordíthatatlan folyamat, amely két fő szakaszra osztható: 1. kémiai evolúció vagy abiogenezis, az élő anyag keletkezése élettelenből kémiai és biokémiai folyamatok során, amikor egyszerűbb szénvegyületekből összetett, önreprodukcióra képes molekuláris rendszerek jönnek létre. 2. Biológiai evolúció, amely az élőlények egymást követő generációinak, leszármazási vonalainak genetikai átalakulása, az élőlények változatosságának kialakuása (törzsfejlődés).

(Magyar Nagylexikon, 1998)

 

·       Egyik formából a másikba történő lassú, fokozatos változás, mint a világegyetem evolúciója annak keletkezésétől a mai állapotáig, vagy mint az élet evolúciója a Földön. A biológiában az evolúció az a folyamat, melynek révén az élet fokozatosan fejlődött az egysejtű organizmusoktól a Földet benépesítő állat- és növényvilág sokféleségéig.

(Collins Dictionary of Science, 2003)

 A meghatározások többsége valamilyen lassú, fokozatos átalakulásra utal. Evolúcióval általában az élővilág sokszínűségének kialakulását próbálják magyarázni, de sokan olyan univerzális elméletnek gondolják, amely a világegyetem, az élet és a fajok eredetével kapcsolatos valamennyi kérdésre tudományos választ ad.

A fajok átalakulásának lehetőségét az ókori görögök is felvetették. Anaximandrosz[9] már Kr.e. 570 körül feltételezte, hogy a szárazföldi lények a vizek halszerű lakóiból alakultak ki, de a metamorfózis mikéntjére sem ő, sem Empedoklész[10] nem tudott magyarázatot adni.

Az első evolúcióelmélet, amely az átalakulás ok-okozati összefüggéseit vizsgálta, Jean-Baptiste Lamarck[11] nevéhez fűződik. „Lamarck kimagasló érdeme, hogy elsőként hívta fel a figyelmet annak valószínű voltára, hogy mind a szerves, mind a szervetlen világban az összes változás törvények következtében, nem pedig valamilyen csodás beavatkozás folytán megy végbe”[12] – írja Charles Darwin A fajok eredetében. Lamarck főműve, az Állattani filozófia 1809-ben, Darwin születésének évében jelent meg. A lamarckizmus legfontosabb elemei a szerzett tulajdonságok, illetve a használatból és nem használatból eredő változások öröklődése. Az elmélet szerint az úszólábat az úszás, a szárnyat pedig a repülés iránti vágy hozta létre, és a gyakorlás fejlesztette tökélyre. A zsiráf nyaka azért hosszú, mert naphosszat nyújtogatja, a flamingó lábai meg azért, mert a madár „teste víz fölött tartásáért mindenképpen azon van, hogy lábai kinyúljanak és meghosszabbodjanak”[13]. Lamarck elképzelései nevetségesnek tűnhetnek, mégis a későbbi korok természettudósai gyakran visszatértek hozzájuk. Lamarck hatása alól Darwin sem tudta kivonni magát, Az ember származása című művében például határozottan állította, hogy „mind a testet, mind a szellemi képességeket illetően nagy súlyt kell fektetnünk a használat és nem használat átöröklött hatásaira”[14]. Darwin megfigyelte, hogy „az órások és vésnökök gyakran rövidlátók, míg azok az emberek, akik életük nagy részét a szabadban töltik, különösen a vademberek, általában messzelátók. A közellátás és távollátás általában öröklődik”[15]. Bár külön-külön mindkét állítás igaz, nincs köztük semmiféle összefüggés: az évek során az órások és vésnökök szeme lehet, hogy elromlik, de ettől gyermekeik még nem lesznek rövidlátók. Hasonlóan téves elgondolás „az agyvelő megnagyobbodása nagyobb értelmi tevékenység következtében”[16], illetve ennek öröklődése. Lamarck elképzeléseit Georges Cuvier[17] önkényesnek és megalapozatlannak tartotta, az evolúció ötletét pedig a Napóleon egyiptomi hadjárata során zsákmányolt múmiákkal igyekezett cáfolni. Cuvier nem talált semmilyen különbséget a több ezer éves csontvázak és a mai emberek, illetve állatok csontvázai között, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a fajok nem változnak. Lamarck nem fogadta el Cuvier érvelését, mert szerinte az evolúció működését néhány ezer év távlatából nem lehet megfigyelni. Cuvier erre azt válaszolta, hogy ha évezredek alatt nem történt semmilyen változás, akkor valószínűleg egy hosszabb időszak alatt sem következnek be olyan módosulások, amelyek a fajok átalakulását eredményezik.

 A fajok állandóságába vetett hitet a lamarckizmus nem rengette meg, de fél évszázaddal az Állattani filozófia megjelenése után Charles Darwin közzétette a természetes kiválasztás elméletét, amellyel a fajok külön teremtésének gondolatát igyekezett megdönteni. A darwini elmélet egyszerű, könnyen érthető, mégis „barát és ellenség egyaránt tévesen ábrázolta, és egyaránt visszaélt vele”[18].

 

---

[1] Stephen Jay Gould (1941–2002): amerikai paleontológus, biológus. A Harvard Egyetem geológia és zoológia professzora, a Paleontológiai Társaság és az Amerikai Szövetség (AAAS) elnöke, az Amerikai Tudományos Akadémia, a Linné Társaság, a Zoológiai Társaság és az Edinburgh-i Királyi Társaság tagja. 1972-ben Stephen Jay Gould és Niles Eldredge tette közzé a Hugh Falconer által már a tizenkilencedik század közepén kidolgozott megszakításos egyensúlyok elméletét, amely szerint az evolúció nem folyamatos, hanem hosszú nyugalmi időszakok és viszonylag gyors változások követik egymást. Az elképzelést Richard Dawkins, Ernst Mayr, John Maynard Smith, Edward O. Wilson és Daniel C. Dennett is élesen bírálta. Gould pályafutása során 66 tudományos kitüntetést, 44 tiszteletbeli doktori címet és számos irodalmi díjat kapott, a Szkeptikusok Társasága az év szkeptikusának, az Amerikai Humanista Szövetség (AHA) pedig az év humanistájának választotta.

[2] Clinton Richard Dawkins: angol zoológus, etológus. Az Oxfordi Egyetem Tudományos Ismeretterjesztő Tanszékének Charles Simonyi professzora, az oxfordi New College professzora, a Királyi Társaság és a Királyi Irodalmi Társaság tagja, a Brit Humanista Szövetség alelnöke, 1996-ban az év humanistája (Nakayama-díj, Kistler-díj, Shakespeare-díj, Kelvin-érem, a Londoni Zoológiai Társaság ezüstérme, Michael Faraday-díj, Nemzetközi Kozmosz Díj). A vak órásmester című könyve elnyerte a Királyi Irodalmi Társaság díját és a Los Angeles Times irodalmi díját.

[3] Stephen Jay Gould és Richard Dawkins levele a New York Review of Books-nak

  (Idézi: Richard Dawkins: Az Ördög Káplánja, 282. o.)

[4] Ernst Walter Mayr (1904–2005): német származású amerikai biológus. A Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumának igazgatója, a Királyi Társaság tagja (Darwin-érem, Sarton-érem, Crafoord-díj, Balzan-díj, Nemzetközi Biológiai Díj).

[5] Ernst Mayr: Mi az evolúció? 280. o.

[6] Ernst Mayr: Mi az evolúció? 292. o.

[7] John Maynard Smith (1920–2004): angol biológus, genetikus. A Sussexi Egyetem biológia professzora, a Királyi Társaság, a Linné Társaság és 1956-ig a Brit Kommunista Párt tagja (Copley-érem, Darwin-érem, Linné-érem, Crafoord-díj, Balzan-díj).

[8] New York Review of Books, 1995. november 30. 46. o. (Idézi: Richard Dawkins: Szivárványbontás, 208. o.)

[9] Anaximandrosz (Kr. e. 610–545): görög filozófus.

[10] Empedoklész (Kr. e. 490–430): görög filozófus, költő, államférfi.

[11] Jean-Baptiste Lamarck (1744–1829): francia biológus. A Francia Tudományos Akadémia tagja.

[12] Charles Darwin: A fajok eredete, 2. o.

[13] Jean-Baptiste Lamarck: Állattani filozófia (Lamarck: A természet fejlődése, 157. o.)

[14] Charles Darwin: Az ember származása, 45. o.

[15] Charles Darwin: Az ember származása, 82. o.

[16] Charles Darwin: Az ember származása, 253. o.

[17] Georges Cuvier (1769–1832): francia zoológus, paleontológus és államférfi. A Collège de France professzora, az Francia Tudományos Akadémia titkára, a Királyi Társaság tagja. Az őslénytan és az összehasonlító anatómia tudományának megalapítója. Cuvier szerint az állatok anatómiai jellemzői azt bizonyítják, hogy a fajok a teremtés óta nem változtak, mert a testfelépítés jelentős módosulásai életképtelenné tennék az élőlényeket. Cuvier a geológiai adatokból teremtések és katasztrófák sorozatára következtetett, amely megmagyarázza a fajok hirtelen megjelenését és kihalását.

[18] Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája, 17. o.

1. Bevezetés

Bevezetés

 

Nullius in verba[1]: senki szavára. Ez az 1660-ban alapított Royal Society jelmondata, amellyel a természetfilozófusok „Láthatatlan Kollégiumából” létrejött tudós társaság a tekintélyek kritikátlan elfogadása helyett a megfigyelésekre, mérésekre és kísérletekre épülő tudományos módszer elsőbbségét hirdeti. Francis Bacon[2], a tudományos módszer atyja, az elhamarkodottság és az előítéletek csapdáinak elkerülése érdekében óvatosságra int, mert „ha valamit egyszer elfogadott az emberi értelem – akár mert régtől fogva igaznak ismerte el, akár mert örömét lelte benne – később mindent úgy rendez, hogy ezt alátámassza és összhangba hozza vele. És jóllehet seregestül jelentkeznek ellentétes értelmű tények, ezeket figyelmen kívül hagyja, semmibe veszi vagy kivételekké nyilvánítja, úgy állítja félre őket az útból, a legnagyobb károkkal és veszedelmekkel sem törődve, csak azért, hogy kezdetben felállított tételeinek tekintélyén csorba ne essék”[3]. Bacon intelmét a különféle fejlődés- és teremtéstanok híveinek is alaposan meg kellene fontolniuk, különben kénytelenek figyelmen kívül hagyni azokat a makacs tényeket, amelyek sehogyan sem illeszthetőek az elméleteikbe. Thomas Henry Huxley, az evolúcióelmélet egyik legbefolyásosabb szószólója szerint „a Tudomány nagy tragédiája, amikor egy gyönyörű hipotézist egy csúf tény öl meg”[4].

 

A háború első áldozata az igazság – nem kivétel ez alól a darwinizmus körül immár másfél évszázada dúló háború sem. Ebben a cikkben a természetes kiválasztás elméletét igyekeztem megtisztítani a köréje szőtt legendák, tévhitek és hazugságok hálójától. Vezérelvem mindvégig a Royal Society jelmondata volt, hiszen – ahogy Darwin mondja – „a tudományon belül nem bízhatunk meg abban a régi mondásban, hogy Vox populi, vox Dei (a nép szava Isten szava)”[5]. A tudományos kutatás nem hagyatkozhat sem tekintélyekre, sem a többség véleményére, egyszóval senki szavára.

---

[1] nullius addictus iurare in verba magistri: egy mester tana sem köt s egyre sem esküszöm én fel

(Horatius: Az episztolák első könyve, 14. sor)

[2] Francis Bacon (1561–1626): angol filozófus, államférfi.

[3] Francis Bacon: Novum Organum XLVI.

[4] Thomas Henry Huxley: Biogenesis and Abiogenesis (Collected Essays 1893–1894)

[5] Charles Darwin: A fajok eredete, 155. o.